„Nem merek örülni" – a vetélés utáni várandósság pszichológiája
Amikor a szeretet és a félelem ugyanabból a forrásból fakad
Sokan hallottak már róla, hogy a perinatális veszteség után érkező babákat hívjuk szivárványbabának. Arról azonban még kevés szó esik, hogy a veszteséget követő várandósság, a szivárványvárandósság egy különleges érzelmi állapot.
Van egy mondat, amit nagyon sok vetélés utáni várandósságot megélő édesanyától hallok, csak más-más szavakkal:
„Nem merek örülni a babámnak.”
Ott a pocakban a baba, jönnek a rúgások, telik az idő – és közben mégis ott a csend, a visszafogottság, az óvatosság, amit kívülről nehéz megérteni.
Ha ezt érzed, fontos, hogy tudd: ez nem hidegség. Nem közöny. És semmiképp nem azt jelenti, hogy rossz anya vagy. Ennek mély pszichológiai oka van – és van mód arra, hogy lépésről lépésre megtaláld az utat a szivárványbabádhoz való kapcsolódásban.
Miért nehezebb a kapcsolódás vetélés utáni várandósság alatt?
A válasz egyetlen szóval: önvédelem.
Ha egyszer már elveszítettél egy babát, a lelked – nagyon emberi módon – megpróbál felkészülni arra, hogy ez újra megtörténhet. Az óvatos kapcsolódás ilyenkor védekező mechanizmus: ha kevésbé engedem közel magamhoz, kevésbé fog fájni, ha megint baj lenne.
Sok kismama csak sokára meri elhinni, hogy ez a várandósság valóban rendben lesz. Van, aki hetekig nem mondja el a környezetének, hogy újra várandós. Van, aki nem mer babaholmit venni, nem rendezi be a babaszobát – mert fél. Ezek mind ugyanannak az önvédelemnek a formái.
Ez nem azt jelenti, hogy ne szeretnéd a szivárványbabádat. Ez azt jelenti, hogy a lelked óv téged.
Az újra aktiválódó gyász
A vetélés utáni várandósság alatt a korábbi gyász gyakran nem marad lezárva valahol a múltban – újra előjön. Nem feltétlenül azért, mert nem dolgoztad fel. Hanem azért, mert a mostani várandósság, a hasonló testi érzetek, a hasonló helyzetek mind emlékeztetnek arra, amit átéltél. Akkor is, ha korábban szakemberrel dolgoztál a gyászodon.
A gyász és a félelem ott él a kapcsolódás mellett – néha helyette. Egyszerre szereted a szivárványbabád, és félsz egy újabb veszteségtől. De a kettő nem zárja ki egymást. Ahogy a gyászmunka halad, a kapcsolódás is egyre könnyebbé válhat.
Megjelenhet az igazságtalanság érzése, düh, csalódottság – amiatt, hogy ez a várandósság nem olyan örömteli, mint amilyennek lennie kellene. Nem tiszta lap. És ez fáj.
Látod a többi kismamát, ahogy boldogan posztolják a pocakképeket, lelkesen mesélik, mit vásároltak a babának. És te talán közben azon aggódsz, jól van-e a baba. Ez nem irigység a rossz értelemben – ez egyszerűen egy természetes reakció arra, hogy neked más a tapasztalatod.
„Ártok a babámnak, ha a gyászommal foglalkozom?"
Sok édesanya attól fél, hogy ha teret ad a gyászának, azzal árt a szivárványbabájának.
Én az ellenkezőjében hiszek.
A gyászmunka nem árt – gyógyít. Ha megengeded magadnak, hogy gondolj az előző babádra, azzal nem veszel el semmit a mostani babádtól. Sőt: minél inkább helyére kerül a gyász, annál inkább felszabadul a hely a kapcsolódásra is.
A bűntudat – ami minden irányból érkezik
Ha szivárványbabát vársz, valószínűleg már találkoztál a bűntudattal. A bűntudat sokarcú:
Bűntudat, amiért újra babát akarsz. Mintha elárulnád az elveszített babádat. Mintha azt mondanád: téged lecseréllek egy másikra. Pedig nem erről van szó. Az új baba nem helyettesít senkit – ő egy másik ember, egy új élet.
Bűntudat, amiért örülsz az új babának. Hogyan is örülhetsz, amikor a másik babád nincs itt? Mintha nem lenne szabad boldognak lenned. Pedig de, szabad. A boldogság és a gyász egyszerre létezhetnek.
Bűntudat, amiért nem tudsz eléggé örülni. Mintha nem lennél elég jó anya, mert folyton aggódsz, ahelyett hogy élveznéd a várandósságot. Pedig a szorongásod nem választás – nem tudod csak úgy kikapcsolni.
Bűntudat, amiért sokat aggódsz. Aggodalom, hogy mit okozol ezzel a szivárványbabának, hogy rossz hatással vagy rá, hogy nem egy szeretetteljes, boldog közeget tapasztal meg az anyaméhben.
Ez az utolsó talán a legnehezebb. Mert egyrészt úgy érzed, nem tudsz segíteni magadon – másrészt azt érzed, hogy ezzel kárt okozol a babádnak. Ez egy ördögi kör: aggódsz, ezért bűntudatod van, a bűntudat miatt pedig még jobban aggódsz.
Engedd meg magadnak a bűntudatot. Ne harcolj ellene. Értsd meg, mit üzen. És kérj segítséget.
Egy kismama története
Volt egy kismamám, aki a második trimeszterben jött hozzám. Korábban átélt egy korai veszteséget, és ezzel a várandóssággal is nehézségei voltak – mind egészségügyileg, mind lelkileg.
Az egész első trimeszter azzal telt el, hogy elhiggye: ez a baba most már itt marad. A 13. héten végre megnyugodott. Kezdett kapcsolódni a szivárványbabájához. Aztán nehéz egészségügyi helyzetek jöttek, amik hetekig tartottak.
Az egyik konzultációnkon ezt mondta:
„Ez a baba már 24 hete van a világban, az én szívem alatt. És eddig csak a nehézséget tapasztalta. Stresszt, aggodalmat, szorongást. Szeretném neki megmutatni a világ másik oldalát is.”
Bűntudata volt amiatt, hogy nem tudott kapcsolódni a babájához. Amiatt, hogy úgy érezte: azzal, hogy folyton aggódik, rosszat tesz neki.
Azt mondtam neki: minden nehézség, minden aggodalom és stressz éppen azt mutatja meg, hogy milyen erősen védi a babáját. Az aggodalom is szeretet – csak a másik oldalról.
Együtt dolgoztunk ezen. Légzőgyakorlatokat, relaxációt javasoltam. Beszélgettünk arról, hogyan tud a babájához beszélni. Asszociációs kártyákkal is dolgoztunk.
Eljutott oda, hogy újra tudott kapcsolódni. Meglátta: minden nehézség ellenére mennyire erősen szereti a babáját. És hogy nem bűn az aggodalom – csak egy jel, hogy segítségre van szüksége.
Mit tehetsz, hogy közelebb kerülj a szivárványbabádhoz?
A kapcsolódás nem egy kapcsoló, amit egyszerre felkapcsolsz – hanem valami, amit lépésről lépésre lehet építeni. Néhány eszköz, ami segíthet:
Megemlékezés az elveszített babáról. Mielőtt teljesen a szivárványbaba felé tudnál fordulni, sokat segíthet, ha teret adsz annak, hogy a magad módján megtiszteld az előző babádat.
Beszélgetés, éneklés, érintés. Egyszerű, mindennapi gesztusok, amik közvetlen, testi szinten teremtenek kapcsolatot a babáddal.
Napló- vagy levélírás. Ha nehéz kimondani, amit érzel, az írás biztonságos teret adhat – akár a babádnak címzett levél formájában is.
Relaxáció és légzőgyakorlat. Egyszerű légzőgyakorlatok már segítenek megnyugtatni az idegrendszered.
És ami a legfontosabb: ha magadért teszel – azzal a babádért is teszel. Ez is elég.
Nem kell egyedül csinálnod
A vetélés utáni várandósság más. Más érzelmeket hoz, más félelmeket, más kihívásokat – és ez természetes reakció arra, amit átéltél. Nem gyengeség, és önmagában nem jelenti azt, hogy valami nincs rendben veled.
De nem is olyasmi, amit egyedül kell végigcsinálni.
Ha azt érzed, hogy a félelem és a bűntudat nagyobb, mint amit egyedül fel tudsz dolgozni, érdemes olyan szakemberhez fordulni, aki egyszerre ért a gyászhoz és a várandóssághoz. Mert a vetélés utáni várandósság nem egy állapot, amit „ki kell bírni” – hanem egy út, amin érdemes kísérővel végighaladni.
Megérdemled, hogy ne csak túlélj ebben az időszakban, hanem lépésről lépésre megtaláld az utat vissza az örömhöz – úgy, hogy közben az elveszített babádnak is megmarad a helye a családban.
Ha úgy érzed, szükséged lenne egy ilyen kísérőre, keress meg bátran – vagy látogass el a vesztesegutanivarandossag.hu oldalra, ahol bővebb információt találsz a szivárványvárandósságról.
Mikó-Prém Alexandra
Dúla, gyászinformált lelkigondozó, a SzivárványKör Mentorprogram alapítója, Debrecen
Szivárványvárandósság-kísérés, traumatudatos szülésfelkészítés
vesztesegutanivarandossag.hu
